Mikor Popper Pétert és Mérőt olvasok, én is mindig fene okosnak gondolom magam. Ez a tudat pedig mindig megnyugtat. Ugyanakkor irigykedésre késztet: ez a két ember olyan bámulatos könnyedséggel osztja az éceszt mindenféle, mások által -tévesen- fajsúlyosnak ítélt témákban (élet, halál, szerelem, evolúció), mintha soha nem kötné őket röghöz az élet megannyi nehézsége - a betegségtől a villanyszámla-befizetésig. Ezért kicsit gyanús is a dolog, mármint hogy ezek kóklerek, de engem azért továbbra is felfrissít. Ez van. Mindjárt idézek is egyet:
"..az ember az az evolúciós különlegesség, amelyben -az állatvilágban valószínűleg egyedüliként- megjelent a tudatosság. Ez kissé zűrös, mert bizonyos tudatosság megjelenik állatoknál is, pl egy majmot meg lehet tanítani arra, hogy megismerje magát a tükörben, egy tüskés pikót (lásd: a képen) viszont lehetetlen. (...) Az ember olyan lény, aki feltesz magának önmagára vonatkozó kérdéseket. Nem csak azt, hogy én vagyok-e az ott a tükörben (bár a válasz bonyolult, mert én vagyok egyrészt, másrészt nem én vagyok, hiszen annak nem fáj, ha fejbe verem. Vagy ha a saját fejemmel verem fejbe, akkor mégiscsak fáj, de nem annak), hanem olyanokat, hogy ki vagyok én? Miért vagyok itt? Mi dolgom a világban?"
És pont. Egy-null Mérőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.