Aura, aurum

Kína országa: hát, nem az a Marco Polo-féle oázis. Két dolog a legszembetűnőbb:
1. amikor befut egy metrószerelvény az állomásra és kinyílik az ajtó, a kint állók egyből megpróbálnak berontani a kocsiba, míg a bentiek ugyanakkor próbálnak kitörni. Az eredmény: az ajtó vonalában arcvonal alakul ki, maradandó sérültek, neaggyisten elhalálozás. Mi történik, ha döntetlen a mérkőzés? A népességet elfogyasztják a metróajtók?
2. hatalmas szellem-lakótelepek nőnek ki a földből, állnak egy ideig üresen (valszín állami megrendelésre megépítik, hogy az építőipar pörögjön és legyen munka) majd 10 év múlva lerohadnak és visszatérnek oda, ahonnan vétettek - a földbe. Közben, írd és mondd, megmarad a házak között a rizsföldecske, amit a paraszt kézzel művel. Néha, gondolom, megvakarja a fejét a lámpaernyő-kalap alatt, gondolván: fura népek ezek a városi uraságok, építenek valamit ami aztán ugyanúgy el is tűnik. Beleköp a markába és fejét csóválva újra ráfog az ékére.
Szóval Kína nem egy élhető hely, ebből is látszik.
Tegnap viszont -jópár fröccs után- rájöttem, mi a vallás lényege: nem más, mint bűn- és jótéteménybank. Egy elszámolóház, mint a tőzsdei ügyleteknél: az ember ellopja áltiban felebarátja tízóraiját, de húsz évvel később átkísér egy öreg nénit az úttesten, akkor ez kábé egál. Isten nem tesz mást, csak nettósít, olyan, mint egy percíz könyvelő.
Ja, és találkoztam egy csajjal tegnap. Ülünk a gödörnél, leül a szomszéd asztalhoz, én terpeszkedve hátradőlök, amikor meghökkenve tapasztalom, hogy ott ül. Szólok legott: bocs, hogy hirtelen az aurádba kerültem. Mire ő: vagy én a tiedbe. A két aura csak úgy simogatta egymást. Ma megkerestem a facebookon, visszaírt, valamikor találkozunk. Így válik bitekké az aura.